A ˝Kapitány˝beszéde
Itt ül velem szemben a ˝Kapitány˝, bámul rám a keret nélküli szemüvege mögül, közben pedig szaporán jár a szája. Még a szempillája sem rezzen úgy hadarja egymás után az érthetetlen szavak sokaságát. De nekem már egy jó ideje fogalmam sincs róla, miről beszél. Azt hiszem, akkor vesztettem el a fonalat, mikor leesett a tantusz, hogy hosszú hetek verejtékező munkáját mindeddig még csak el sem méltóztatott olvasni. Becsület szavamra mondom, hogy igyekeztem a hirtelen támadó őrjítő düht gennyestül, marós-savas ízestül lenyelni, de az megakadt a torkomon. Azóta is küzdök vele. Szétterjed ez a keserű íz a számban, a szemgolyómat belülről könnyek mardossák, de én nem adom fel, megmerevedve ülök, mialatt valahol mélyen belül önmagammal viaskodom. Nem fogok sírni, nincs az az Isten!! Hiszen hogy jön ő ahhoz, hogy megríkasson, mikor kettőnk közül nyilvánvalóan ő az, aki nem végezte el a munkát, melyért fizetséget kap?Hiszen az elmúlt két hónapban egyáltalán nem ellenő...