Mtina zírásai

Temesi nénit mindenki ismeri, aki a házban lakik, pedig az három lépcsőházból, lépcsőházanként hét emeletből, emeletenként négy lakásból áll. Az épületet ‘64-ben adták át, ő azóta lakik fent az ötödiken. Járása nehézkes, ezért van egy kissé megkopott, de masszív botja is, ő mégis mindig gyalog jár. Minden délután sétálni indul, akkor is, ha dög meleg van, ha szakad az eső, de akkor is, mikor a szél a belvárosig viszi az elejtett zsebkendőket. Álldogál kicsit a kapualjban, ahová nem érnek el a Nap tűző sugarai, sem a szél csípős hidege, és ahová a hópelyhek is csak véletlenül tévednek. Beszédbe elegyedik mindenkivel, akinek arra visz az útja, kedvesen bókol, mosolyog, azután sétál egyet a ház körül, lassan, komótosan, hiszen nincs hová, nincs kihez sietnie. Temesi néni egyedül él.  Sétája végeztével leül a ház előtt, az egyik valamikor piros padra, amit már annyira kikezdett az idő, hogy szálkái időnként megtépik Temesi néni nejlon otthonkáját. Az utat figyeli ott, ahol az a há...

Alig bírtam kikászálódni az ágyból, pedig az elmúlt harminc év minden vasárnapján - kivéve ünnepnapokon - hajnali négykor kelek. A gyárban hatkor kezdődik a műszak, én pedig dolgosabb vagyok annál, minthogy elkéssek. Öt órakor már a buszmegállóban várakozok, Ilikével, aki a könyvtárban takarít minden áldott nap - kivéve ünnepnapokon. Nyáron jobb, ilyenkor legalább nem vacog az ember foga, nem beszélve Ilikéről, aki a hideg napokon állandóan a sajgó lábáról panaszkodik, arról, amit már kétszer tettek fekvőgipszbe. Ma János van szolgálatban, így leülök a szokásos helyemre, a forgón túlra és Ilikét hallgatom, ahogy az unokáiról áradozik. Mikor Pista vezet, az más. Olyankor megállok a túlfűtött, füstös sofőrfülkénél és a feleségeinket szidjuk. Mondjuk az én feleségem mérföldekkel jobb a Pistáénál, de ezt nem mondom meg neki, csak rákontrázok a panaszaira, hogy „Igen, igen, de képzeld az Erika…” és igyekszem valami rosszabbat mondani. Persze a fele sem igaz, amit Erikáról mesélek, mert...