Kim – Hatodik rész

1.

Az éjjeliszekrényen a digitális ébresztőóra kijelzője 01:59-ről éppen 02:00-ra váltott, amikor megszólalt mellette a telefon.

- Haló? – Sarah a kelleténél ingerültebben szólt bele a telefonba, ő is érezte, de Katie két napja egyfolytában lázas volt, ő pedig azóta maximum húsz percet tudott aludni egyhuzamban.

- Figyelj rám Sarah, most nagyon kell figyelned, oké??

- Tom? – oldalra pillantott az órára. – Az isten szerelmére hajnali két óra van…Katie pedig beteg, úgyhogy…

- Csak figyelj kérlek, nagyon fontos!!

Már kezdett reménykedni benne, hogy Tom őrült telefonhívásai örökre véget értek, ahogy elkezdte feldolgozni magában Kim halálát, de nagyon úgy tűnik, hogy tévedett. Fél éve volt annak, hogy utoljára Tom szólt bele a vonalba, amikor felvette a kagylót, és az az utolsó beszélgetésük nem ment éppen simán.

- Nézd Tom – nagy levegőt kellett vennie, hogy a hangja nyugodt maradhasson – bármilyen őrültség forog is megint abban a beteg agyadban, biztos vagyok benne, hogy várhat reggelig!

- Nem! Sarah nézd, tudom, hogy tébolyodottan hangzik, de nem halt meg, egészen biztos, hogy életben van!!

- Mondd, hallod mit beszélsz? Eltemettük!! És talán el is hinnéd, ha eljöttél volna arra a kurva temetésre!! – hirtelen észbe kapott, mennyire felemelte a hangját, de szerencsére a babőr apró lámpája továbbra is zölden világított, de azért lejjebb vette a hangerőt. – Már megbeszéltük, hogy amiket látsz Tom, csak árnyak a tükörben, az ablakon, a mit tudom én hol, amikben a bűntudatod Kimet véli felfedezni, pontosan úgy, ahogy az agykurkászod is mondta, aki mellesleg két napja felhívott, hogy már vagy két hete színedet sem látta.

- Az a kibaszott diplomás faszfej semmit sem ért meg abból, amit elmondok, ahogy úgy látom te sem! Azok nem árnyak Sarah, könyörgöm, hidd már el!! Amikor kilépek a zuhany alól olyan tisztán látom a tükörben, mintha ott állna mellettem, minden reggel, amikor felkelek, frissen főzött kávé illata terjeng mindenütt, a kancsó pedig tele van…

- Mindössze megszokás Tom, amivel saját magadat áltatod!! Ha képes leszel végre elfelejteni, ami történt, és ha végre kiveszed a részed a lányotok életéből, akkor elmúlik, higgy nekem!

- Na és a cetlik? Azok a KURVA CETLIK?? Talán azokat is én írtam?? Legalább nézd meg őket!! Hiszen az ő kézírása, nem az enyém!! NEM AZ ENYÉM!! Itt van, biztos vagyok benne, és az őrületbe akar kergetni!

- Szóval azt állítod, hogy ha életben lenne, jobban érdekelné a te bosszantásod, mint Katie nevelése, ugyan már!

- Nem bosszantani akar, hanem megbüntetni!

- Akkor talán apaként kellene viselkedned és békén hagyna!

- Nem csak erről van szó…

- Hát akkor mégis miről? Ha szerinted életben van, és bolondot akar csinálni belőled, mégis mi más oka lenne rá, minthogy lemondtál a saját véredről? Az ő véréről?

A vonal elhalt. A perc törekéig úgy tűnt, Tom nemcsak válaszolni nem akar, de egyéb mondandója sincs.

- Nem mondhatom el…ha elmondanám, nem segítenél.

- Így sem tudok már többet segíteni, hát nem érted? Nevelem a gyereketeket, kifizettem neked a város legjobb agyturkászát, akit faképnél hagytál, elintéztem a temetést, a hagyatékot, mindent!! Nincs már mit tennem! – megint elragadtatta magát, és ezúttal nem kellett a babaőrre pillantani, hogy tudja Katie felébredt, az ő sírását verte vissza a ház minden egyes szeglete. – Ha úgy gondolod, könnyítesz a lelkeden, hívj fel, de most mennem kell.

- Várj! Sarah kér…

Dühösen csapta le a telefont, egyrészt mert Tom felbosszantotta, másrészt, mert tudta, hogy órákig nem lesz alkalma újból lefeküdni.

2.

- Jó reggelt Dr. Heatcher!

- Jó reggelt Kim! Na is ki ez a nagylány itt? Na ki az? Hát persze, hogy te vagy! Jó reggelt Katie!

A gyermekorvosi rendelő meglepően üres volt kora reggelhez képest, mindössze egy édesanya, vagy dajka ücsörgött még a bohócokkal és kisállatokkal kitapétázott váróteremben, karján egy csecsemővel, aki mélyen aludt. Sarah-t már a kezdetektől fogva kirázta a hideg ettől a helytől, gyűlölte a bohócokat, amióta csak kezébe vette a horror királyának AZ című könyvét. Ugyanakkor ez a könyv eszébe juttatta az egyetem éveit, amikor egy nagy mozihálózat ablaktalan call centerében dolgozott. Élete legjobb állása volt, mert bármennyire is szeretett sütni, és szakácskönyveket írni, az nagyon rossz hatással volt az alakjára, amit nem kis időbe telt visszaszereznie, most pedig nem kevés fáradtság megtartania.

Az akkori időkben a lányok, akikkel együtt dolgozott, és akiket megszeretett, mind olvasással múlatták az időt, amikor a telefonok némán szundítottak a boxokban. Rajtuk kívül mindössze néhány fiú dolgozott a központban, és Sarah csak az egyikükkel találta meg a közös hangot, Mishával, aki onnantól kezdve, hogy Sarah kezébe vette az AZ-t, csak annyit tudott hajtogatni, hogy hogyan tud valaki ilyen lassan olvasni. Sarah a csipkelődésére pedig mindig megjegyezte, hogy ez egy hosszú és igen elmét gyötrő könyv, szóval nem lehet elkapkodni. Ráadásul tovább is tart. Hiányoztak neki azok az idők, főleg mióta Katie hozzákerült, mert azóta egyetlen könyvvel sem sikerült megbirkóznia.

- Nos, hogy van ez a tündéri kislány? Elég kimerültnek látszik.

- Az elmúlt pár napban hol felment a láza, hol lement, de szerencsére két napja már csak az orra van eldugulva.

- Maga meg persze minden pillanatban mellette virraszt, mert fél, hogy elakad a lélegzete.

- Valahogy úgy. – mondta fáradtan mosolyogva.

- Hál’ Istennek az influenza ezévi járványa lefutott, úgyhogy most egy darabig remélhetőleg nem lesz ilyen komoly betegsége. Hallgassuk csak meg azt a fránya tüdőt!

Katie mindig mosolygott a vizsgálatok közben, és egyszer sem fakadt sírva az injekciók után, Dr. Heatcher többször meg is jegyezte, milyen boldog, békés babával van dolga. Saraht viszont mindig furdalta a kíváncsiság, hogy mi az, amit Katie olyan megnyugtatónak talál a doktornőben, vagy inkább a rendelőjében, ugyanis minden alkalommal ugyanabba az irányba fordította a fejét és a tekintetét.

- Kész is vagyunk! Ügyes voltál Katie! Szerencsére a tüdeje már tisztul, úgyhogy még néhány nap, és már kutya baja sem lesz. Tehetek önökért még valamit?

- Ami azt illeti, igen, doktornő. Nagyon aggódom amiatt, hogy még mindig nem beszél, még csak nem is próbálkozik!

- Nézze Sarah, megvizsgáltuk, és mindene megvan ahhoz, hogy beszéljen, épek a hangszálai, jó a hallása, bizonyára csak időbe telik. Láttam már olyan gyereket is, aki csak az óvoda második évében kezdett elbeszélni, de akkor úgy, mint a vízfolyás. Higgye el, nincs oka aggódni!

- Rendben.

- Fontos, hogy minél többet beszéljenek hozzá, mert az sokat számít a készség elsajátításában.

- Egész nap beszélgetek vele.

- Nagyon helyes! – bátorítólag küldött egy megnyerő mosolyt Sarah felé, majd elköszönt.

Mikor hazaértek, az üzenetrögzítő villogott, a kijelzőn pedig a hármas szám állt.

3.

Szerencsére Katie még az autóban elaludt, úgyhogy most csak fogta a babahordozót, amiből a kislány kezei-lábai már jócskán kilógtak, és bevitte a nappaliba, mielőtt meghallgatta volna az üzeneteket.

„ – Sarah, itt Tom, figyelj, egy időre a bátyám nyaralójába költözöm, és csak azt akarom, hogy valaki tudjon róla, hogy ott vagyok, de kérlek, ne szólj róla senkinek. Talán igazad van, és ez az egész, csak az én fejemben létezik. Nem is tudom, de talán a hegyi levegő majd megnyugtat és segít tisztázni magamban a dolgokat! Puszild meg Katie-t a nevemben.” – az üzenet ideje hét óra harminckét perc.

„ – Itt Dr. Ramirez! Ma reggel Tom felhívott, és nagyon aggasztónak találtam a hangját, félek, hogy valami butaságot tesz! Kérem, mihamarabb hívjon vissza! Köszönöm” – az üzenet ideje hét óra negyvennyolc perc.

„ – Sarah ez rohadtul nem vicces, úgyhogy ha te csinálod kibaszottul ideje abbahagynod, vagy esküszöm, kinyírlak te ribanc!!!” – az üzenet ideje nyolc óra huszonnyolc perc.

Sarah gondolkodás nélkül felvette a kagylót és tárcsázott. A vonal hosszan kicsengett, majd egy kellemes női hang érdeklődött a vonal túlsó végén, hogy miben segíthet.

- Dr. Ramirezzel szeretnék beszélni.

- Megmondaná, milyen ügyben?

- Tom Norton miatt hívott, már várja a hívásomat.

- Egy pillanat türelmet kérek!

- Köszönöm!

A vonal elcsendesült, majd húsz másodperccel azután, hogy megszólalt Beethoven XI. szimfóniája, Dr. Ramirez jelentkezett a túloldalon.

- Sarah?

- Igen, én vagyok.

- Csak hogy felhívott! Nagyon aggasztott, amiket Tom a telefonban mondott!

- Mégis mit mondott önnek!

- Megköszönte a munkámat, pontosabban, hogy szó szerint idézzem, ezt mondta „maga a legjobb agyturkász, akit ismerek, de én már rendben vagyok, nincs szükségem többé magára”, aztán letette.

- Pedig segítségre szorul, maga is tudja!

- Igen, természetesen! Mindazonáltal nem az aggaszt a leginkább, hogy nem tart igényt a továbbiakban a szolgálataimra, hiszen, mint tudja, így is soron kívül foglalkoztam vele, csakis az ön kedvéért. A hangnem nyugtalanít, amiben mindezt elmondta.

- Ezt hogy érti?

- Meglepően nyugodtnak mondanám a viselkedését. Olyan volt a hangja, mint, aki már látja a fényt az alagút végén, mint, aki megvilágosodott, és már maga is elboldogul.

- Ma hajnalban beszéltem vele, és nem sokkal maga előtt üzenetet is hagyott, úgy tűnt, végre megértette, hogy meg kell bocsájtani önmagának azért, ami Kimmel történt, azt mondta elmegy, hogy kipihenje magát és megtisztítsa a fejét a tévképzeteitől, és talán így is van! Azonban hagyott egy másik üzenetet is, ami nyugtalanít!

- Mégis hová megy el? És mit tartalmazott a másik üzenet?

- A hegyekbe, a testvérének van ott egy hétvégi háza. Nagyon békés és nyugodt volt a hangja, de a következő üzenetben már üvöltött, valamiről, amiről azt hiszi, én csinálom, kérte, hogy hagyjam abba, különben megöl.

- Ez igen aggasztó! Tom mindvégig igen szuicid hajlamúnak tűnt számomra, és úgy vélem, valami, amit mi nem érthetünk, a tetőfokára hágott benne, ezért a szélsőséges viselkedése. Sajnos több foglalkozás kellett volna ahhoz, hogy kiismerhessem, és elejét vehessem ennek a szélsőséges viselkedésnek.

- Gondolja, hogy végez magával?

- Meglehet, de én most elsősorban az ön épségéért nyugtalankodom! Talán próbálja meg felhívni és megtudni, hogy mi nyugtalanítja, de bánjon nagyon óvatosan a szavakkal! Bármit is érez majd, próbáljon hímes tojásként bánni vele! Olyan tojásként, amiből egy szörnyeteg készül kitörni. Kérném, hogy jöjjön ide, és hívjuk fel együtt, de egyéb kötelezettségemnek kell eleget tennem, de amint végzem, felhívom, és szeretném, ha tájékoztatna.

- Köszönöm doktor úr, megpróbálom! A viszonthallásra!

4.

Sarah először a nappaliba ment, és megbizonyosodott róla, hogy Katie még mindig alszik. Arra gondolt, hogy ha Tom mégis idejön és hepajt csap, jobb, ha a kislány nincs a közelben. Nagyi viszont még vagy két hétig a gyógyüdülését tölti, és Sarahnak kicsit sem volt ínyére, hogy megszakítsa a pihenését valami miatt, ami lehet csak vaklárma, vagy pusztán anyai féltés, annak ellenére, hogy tudta, az idős asszony szó nélkül összecsomagolna és hazajönne.

Kis töprengés, és telefonkönyv böngészés után arra jutott, hogy csak egyetlen ember van jelenleg a városban, akire teljes lelki nyugalommal rá merné bízni Katiet, Angie.

- Szia Angie, itt Sarah.

- Szia drágám, mi újság?

- Akadt egy kis gondom Tommal, nem tudnál vigyázni Katiere néhány órát?

- Dehogyis nem! Csak hozd át, mert add egy bedöglött a kocsim, és add kettő az az idióta vénasszony a szomszédban már megint lopja az újságjaimat, úgyhogy nyakon akarom csípni!

- Rendben, húsz perc és ott vagyok!

- Várlak, puszi!

5.

Miután összeszedte Katie holmijait, betette őket a kocsiba, majd biztosított a kislányt a hátsó ülésen, végül ő maga is beszállt, rükvercbe tette a Volvót, majd elindult a belváros felé.

Nem hiszem el, hogy ennyi idő alatt csak egyetlen embert ismertem meg, akire rábízhatom Katiet! Mi van ha történik velem valami, elvégre a Nagyi sem fiatal már! Tom pedig mi a fenén akadhatott ki annyira? Remélem, hogy megint csak időszakosan borult el az agya, mert ha ez tartós, akkor az biztosan nem jelent jót!

Mire leparkolt Angie háza előtt, ő már ott állt egy kis sortban és egy egyszerű rövid ujjú rózsaszínű ingben a bejárati ajtóban. Fülig ért a szája, mint mindig, és mit sem törődött a tavaszi hűvös levegővel. Két ujja között cigaretta lógott, amint rögvest elnyomott, mihelyt Sarah leállította a motort, hogy odamehessen segíteni. A szél belekapott irdatlanul hosszú hajába, amit Sarah mindig is irigyelt tőle. Sosem értette, hogyan képes valaki ilyen hosszúságúra növeszteni a haját, hiszen micsoda fáradság lehet folyton mosni, szárítani, kifésülni. Annyi bizonyos volt, hogy Angie sosem panaszkodott miatta.

- Héj! Úgy örülök, hogy látlak! – szorosan megölelték egymást, azután Angie a csomagtartóhoz lépett, hogy kivegye a babaholmikat, míg Sarah a Katie ülésével bajlódik.

- Én is örülök neked! Tudom, hogy már nagyon rég nem jöttem, de senki másra nem bízhatom a lányomat!

- Tudom drágám, ne aggódj miatta! Majd bevasalok rajtad egy jó kis pletyidélutánt, amikor azt is elmesélheted majd, mit művelt már megint ez a faszfej Tom.

- Megegyeztünk!

Bevitték a kislányt a házba, aki még mindig édesdeden aludt, Sarah nyomott egy csókot a homlokára, majd elindult kifelé.

- Már mész is?

- Ne haragudj Angie, de sietnem kell, igyekszem vissza, amint lehet! És még egyszer köszönöm!

- Nincs mit! – mikor már a Volvo az úttesten állt, még utána kiáltott – Vigyázz a hátsódra kislány! – Sarah pedig remélte, hogy nem lesz szükség rá, hogy vigyáznia kelljen magára.