Top Secret

Azt hiszem azóta tudom, hogy szeretek és akarok írni, hogy 10 évesen megírtam az első versemet a nagyapámnak, de ahogy felnövök egyre nehezebb jót alkotni, nem tudom azért-e mert elveszik belőlem a gyermekiség, vagy mert egyre több a velem egykorú jó író. Annyi bizonyos, hogy amikor belekezdek egy történetbe, mindig görcsbe rándul a gyomrom, amíg valaki el nem olvassa és azt nem mondja, hogy jó, amit írtam, mert minden betűnél rettegek, hogy elrontom. Akkor is, ha tudom, hogy a történet jó.

A Kim utolsó része napokon belül felkerül a blogra, remélem szeretni fogjátok a befejezést! Egy krimi olvasása, vagy nézése közben mindig tudom, hogy a történet végkimeneteléhez mik a jó döntések, szívtelenül ölném meg szereplők hosszú sorát, ha azt a befejezés megkívánja, de az a helyzet, hogy mikor megírod a saját szereplőidet, hozzád nőnek, és a fenébe is, mocskosul nehéz kinyírni őket, akkor is, ha nem a kedvenceid!