Ragaszkodás

Miért vagyunk képtelenek nem ragaszkodni valamihez? Mindig kapaszkodunk valamibe, a barátainkba, a családunkba, a szerelmünkbe, a hajdan volt énünk árnyképébe. Miért vagyunk képtelenek még saját magunknak is bevallani, milyenek vagyunk valójában? Ragaszkodunk egy régvolt képhez, amit kialakítottunk magunkról, amiben még most is hinni szeretnénk. Képtelenek vagyunk elfogadni a változást, a tényt, hogy egyszer mások voltunk és később ismét mások leszünk. Tíz körömmel kapaszkodhatunk, mégsem tudjuk fenntartani az állapotot, melyhez olyannyira ragaszkodunk. Képtelenek vagyunk megbirkózni az élet múlandóságával, rettegünk a haláltól, pedig csak az ismeretlentől félünk. Nem vagyunk képesek elengedni másokat, mert önzőek vagyunk és sajnáljuk magunkat, mert nekünk itt kell maradnunk ebben a fizikai világban és meg kell küzdenünk a veszteséggel, mert fel kell töltenünk, egy be nem tölthető űrt.

Utunk során folyamatosan ragaszkodunk az anyagi világhoz, tárgyakat hurcibálunk a zsebünkben, a hátizsákjainkban, de nem azért, mert az a kacat, az az elnyűtt holmi oly értékes volna számunkra, hanem azért, mert valójában ezek az apró dolgok azok, melyek emlékeztetnek minket arra, hogy élünk, hogy létezésünk valódi, hogy emlékeink valóban megtörténtek.

A világ pedig egyre jobban ideláncol minket, egyre több dolgot pakolunk a csomagunkba, melyekről nem vagyunk hajlandóak lemondani. Képtelenek vagyunk egy pillanatnál tovább csak a tenger illatára, a hullámverés hangjára, a napsütésre, a lágy szellőre, a pihenésre gondolni, mert rögtön azon kezdünk agyalni, hogy ahová megyünk, ott van e internet, van e tv, vannak e nagyvárosok, bárok, pizzázók.

Hát adjatok nekem egy könyvet, tegyetek ki egy lakatlan szigetre és hagyjatok magamra egy időre, és én nem fogok panaszkodni. Vagy vegyétek ki a könyvet a csomagomból, vigyétek magatokkal mindenem, ami az anyagi világhoz köt, s egyedülinek hagyjátok meg nekem a földet a talpam alatt, én ekkor sem fogok panaszkodni. Velem lesz a legfontosabb, mely nélkül az életem, a valóm mit sem ér. Ott leszek magamnak én magam, s végre bevallhatom minden hibám, és minden jellemhibám, s végre megismerhetem az igazi valómat, amennyire az csak lehetséges. Mikor visszajöttök értem, csak egy lecsupaszított lélek leszek, akit képtelenek megérteni azok az emberek, akik képtelenek levetkőzni és nem ragaszkodni.